adore

Köszönjük, hogy meglátogattad az oldalunkat! Dóri és Rita vagyunk, akik ezt a blogot elindították, azzal a céllal, hogy inspirálják a menyasszonyokat (és nem kevésbé a vőlegényeket :) ), akik egyedi, ötletes, vintages stílusú esküvőt álmodtak meg maguknak.

Kategóriák

Feedek

ősz, miért is ne?

2012.11.08. 22:47 adore

Sokak szerint az esküvő szezonja a nyár… pedig még a népi hiedelem is úgy tartja, hogy nyári menyasszony korán elhervad, az őszi sokáig virágzik…

Augusztus utolsó hetével lezárul a nyári „futószalag”: nem látunk már minden hétvégén fotozkodó párokat, nem hallgatjuk minden szombaton, ahogy dudaszóval vonul el a násznép az ablakunk alatt, a templom előtt nem kell átverekedni a  gratulálok tömegén.   

Pedig sok előnye van az őszi esküvőnek. Az őszi hétvégék már nem olyan zsúfoltak, így nem kell annyira előre dönteni a dátumról, a helyszínről, a fotósról. Ráadásul a legtöbb esküvői helyszínen nagy kedvezmények várják az utószezonban esküdni vágyókat. 

Persze nem csak a költségeket mérlegeli az ember, amikor élete nagynapjának időpontjáról dönt, fontos szempont lehet a helyszín – kint vagy bent – és a hangulat – nyári mező illata, lehulló levelek színpompája, frissen esett hó puhasága. Az ősz hangulata varázslatos, a színek, az illatok magával ragadóak. 

Az őszi dekorációban a természet sokszínűsége köszönhet vissza: falevelek, ágak, bogyók, termések. Az évszak színei remek lehetőséget adnak a dekorálásra: narancssárba, bordó, rozsdabarna, sárga. Hangulatához kivallóan illik a vinatges stílusú esküvő, a nyers fa dekoráció és az ódon bőrönd.  

A következőkben megpróbálunk nektek egy csokorra való ötletet összegyűjteni az őszi esküvők díszítéséhez.

d&r

Szólj hozzá!

Címkék: esküvő ősz

A bejegyzés trackback címe:

https://adore.blog.hu/api/trackback/id/tr894898033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása